Montessori rendszer

Maria Montessori világhírű olasz tanár, tudós és gondolkodó. Az érdemeiről legalábbis azt mondja, hogy 1988-banAz UNESCO négy tanár egyikeként ismerte fel a pedagógiai gondolkodás módját a 20. században John Dewey, Georg Kershensteiner és Anton Makarenko mellett. A 19. század végén kifejlesztett Montessori rendszer a nyugat-európai gyermekek korai fejlődésének egyik legkedveltebb módszere.

A Montessori rendszer alapja elv "Segíts nekem magam csinálni". Maria biztos volt benne, hogy a gyermeknek tanulnia kellönmagában, és a tanár feladata, hogy a legkomfortosabb feltételeket biztosítsa számára. Montessori szívében a gyermek egyéniségét, saját értékét helyezte el. Véleménye szerint a gyermekeknek szabadon kell tanulniuk, külső beavatkozás, kényszer és kritika nélkül. A tanulás nem fontos külső motiváció, és a belső - a természetes öröm az új tanulási.

A gyermek harmonikus önfejlődésének optimális feltételeinek megteremtése érdekében, speciálisan előkészített didaktikai környezet. A Montessori rendszer több zónába osztott tanulmányszobákat használ, melyek mindegyike különleges célokat szolgál. Praktikus zóna (a valós élet zónája) Ez az alapfokú hazai készségek elsajátítására szolgál (cipőfűző kötés, gombok rögzítése stb.). A tanulás fő módja a kölcsönös utánzás. A érzékszervi fejlődés zónája a gyermek megismerkedik a tárgyak tulajdonságaival (méret, forma, szín, anyag, sűrűség). A motortevékenység zónája a gyerekek gyakorlatokat végeznek a mozgások koordinálásához. Attól függően, hogy az adott iskola programjában melyik Montessori rendszert használják, további zónák: nyelv, matematika, földrajz, zene, művészet, tánc stb.

Minden zóna saját egy sor didaktikus anyag. A gyermek szabadon választhatja azt az anyagot,amely inkább az ő kedvére szolgál, a maximum, amit a pedagógus megtehet, egyszer megmutatja a gyermeknek, hogyan kell használni. Az osztályok alatt a gyerek szabadon mozoghat az osztály körül, és a legjobban tetszik. Úgy tűnhet, hogy ilyen órák alatt a csoport zajos és kaotikus, de nem így van. A Montessori rendszer tanítja a gyerekeket, hogy tiszteljék mások érdekeit, segítenek abban, hogy megértsék, hogy személyes szabadságuk véget ér, amikor egy másik személy szabadsága megkezdődik.

Tehát kiderül, hogy a Montessori rendszergyakorlatilag nem hagy teret egy tanárnak? Ez nem így van. Egyszerűen a tanár szerepe a Montessori rendszerben különleges - de ez nem kevésbé fontos, mint a hagyományos pedagógiai szerep. A tanár fő feladata - felkészítse a gyerekeket az osztályok optimális környezetére, bemutassa nekik, hogyan kell megfelelõen dolgozni didaktikus anyagokkal és semlegesítsenek olyan külső tényezõket, amelyek megakadályozzák a gyermekeket.

A tanár nem zavarja a tanulási folyamatot, nemkifogásolja, hogy a gyermek nem kényszerül dolgozni, nem ellenőrzi a feladatok végrehajtását. Montessori-rendszer hívásokat ne érintse meg a gyerek, mert nem kérdez rá. De ugyanakkor a tanár mindig éber és amilyen gyorsan csak lehet, hogy válaszoljon a gyermek segítségkérésére. A diákok sikereit is folyamatosan figyelnie kell, és szükség esetén óvatosan bonyolultabb feladatokat kell kínálnia.

A Montessori rendszer mind plusz, mind mínusz. Kezdjük talán a pluszokkal. Ez a technika segíti a gyermek önállóvá válását, megtanulja megismerni magát és a világot, tájékozódni az életben a felnőttek segítsége nélkül, mások tisztelete. A gyermek fejlődése olyan természetes, amennyire csak lehetséges. De a Montessori rendszer hangsúlyozzaa bal félteke fejlődése (analitikus képességek, motoros készségek), valamint a jobb félteke kreatív funkciói szinte nem érintik. A Montessori iskolák nem használnak szerepjátékokat, könyveket vagy rajzokat. Az ilyen rendszeren való képzés után a gyerek kemény lesz alkalmazkodni a modern iskola feltételeihez.

Ezért a Montessori rendszert ritkán használják klasszikus formában. De a a Montessori pedagógiai alapelvek és a többi oktatási rendszer ügyes kombinációja lenyűgöző eredményeket érhet el.